Életképek

Címlap

Természettudományos sikerek

2018. 04. 6-7. között rendezték meg Kisvárdán az egyik legrangosabb középiskolásoknak kiírt tudományos kutatási verseny döntőjét, a Tudományos Diákkörök XVIII. Kárpát-medencei Konferenciáját (TUDOK). A versenyre középiskolás diákok nevezhettek saját kutatómunkával. A hazai és határon túli regionális és tematikus konferenciák legjobb kutatásai jutottak be a döntőbe, ahol szakmai zsűri előtt kellett bemutatni és megvédeni a saját kutatásokat. A versenyen 15 szekcióban 91 előadáson mutatták be a diákok projektjeiket. Az eredményhirdetés során minden szekcióban 1. és 2. díjat ítélt oda a zsűri, míg a teljes verseny legjobb projektjeit nagydíjjal jutalmazta. A Bányai Júlia Gimnázium kétfős kutatócsapata a "National Instruments, műszaki tudományok, informatika" szekcióban nem talált legyőzőre és a konferencia legjobb kutatásaként a zsűri nagydíjjal értékelte a diákokat, amely a tárgyjutalmak mellett fejenként 30 felvételi többletpontot is jelent majd a továbbtanulásnál. A kutatócsapat tagjai: Nyíri Anna Eszter (10.A) és Mihalik Dániel (10.A). Projektjükben egy mesterséges intelligencia vezérelte városirányítási rendszer modelljét dolgozták ki és valósították meg a gyakorlatban is, egy működő modellel szemléltetve az informatikai eszközök közötti kommunikációt, a közlekedési rendszertől a központi meteorológiai állomás adatgyűjtő rendszerére épülő okos otthonokig. Felkészítő tanár: Kiss Róbert, diákmentor: Szakali Benedek (12.B).

2018. 04. 6-7-én rendezte meg a Pannon Egyetem Veszprémben a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferenciát. A versenyre középiskolás diákok által lebonyolított kutatási projektekkel lehetett pályázni. Az előzetesen elfogadott kutatási tervek megvalósításának eredményeit a diákoknak a döntőben kellett szakmai zsűri előtt bemutatni és megvédeni. A Bányai Júlia Gimnázium háromfős kutatócsapata a konferencia Műszaki szekciójában indult. Előadásukkal bizonyították tehetségüket, és az országos első helyezést érték el. A csapat tagjai: Kaptás Flóra (10.A), Rácz Zsombor (10.A) és Venyingi Fanni (10.A). A projektjükben egy rajintelligencia elvek alapján működő terepfelderítési feladatot megvalósító robotrajt hoztak létre és programoztak, amely egyedei a biológiai analógiának megfelelően képesek egy terepen megkeresni a célterületet és odaszállítani a szükséges objektumot. Felkészítő tanár: Kiss Róbert.

Ön itt van: Kezdőlap Természettudományos sikerek