Életképek

Címlap

Molnár Balázs két tárgyból is az ország legjobbjai között!

Molnár Balázs, iskolánk 12.A osztályos tanulója az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2018. március 24-én rendezett döntőjében kémiából az I. kategóriában országos 2. helyezést, az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyen I. kategóriában szintén országos 2. helyezést ért el. Ez utóbbi versenyre készítette Balázs A kenyér kémiája című előadást, melynek még kísérletekkel és mérésekkel bővített változatát a Magyar Kémikusok Egyesületének Bács-Kiskun Megyei Területi Csoportja által szervezett április 25-én megrendezésre kerülő Kémikus Napon is előad. A felkészülést Borsos Katalin tanárnő segítette, valamint az előző tanévben laboránsként Cseh Attila, az idei tanévben pedig Labancz István szállt be a laborgyakorlatokra való felkészítésbe.

A kémia mellett Balázs a német nyelvi OKTV-n is országos döntős volt, 4. helyezést ért el a versenyen. Felkészítő tanár: Tóth Márta.

 

Ön itt van: Kezdőlap Molnár Balázs két tárgyból is az ország legjobbjai között!