Életképek

Címlap

BALLAGÁS 2013-2021

Kedves végzős évfolyam!

        Ma lenne a ballagásuk. Sajnos ezt a rendezvényt most csak egy köszöntő levéllel tudom helyettesíteni.
      2013-ban két kényszerközösség alakult, két osztály a Bányaiban. Ebből a nyelvválasztás alapján létrejött két diákcsoportból szerettünk volna a nyolc év folyamán a tanításukon, életre történő felkészítésükön kívül osztályt, valódi közösséget formálni.
      Mi alakította, alakíthatta itt az iskolában, és az iskolán kívül a közösségüket. Nyilván a legfontosabb, a közös tanórák érdekessége vagy unalma, a közös félelmek a feleléstől, a dolgozatoktól, a szünetek beszélgetései, az együtt készített iskolai műsorok, a sportnapok, a mozilátogatások, a Bányais napok és az egyszerű hétköznapok, a kirándulások és a külföldi utazások, a közös bulizások, a tánctanulás, a ballagási ruha kiválasztásának vitája, a tablófotózás.
         És alakította a közösséget, akár hiszik, akár nem, a koronavírus is. A digitális oktatás rádöbbenthette Önöket a közösség erejére, egymás segítésének, támogatásának fontosságára, szükségességére is. Bár talán kihagyták volna ennek megtapasztalását.
        És ha kicsit szerencsésebbek, alakíthatta volna a közösségüket a szalagavató, a szerenád, az utolsó közös ebéd, a bolond ballagás és a mai ballagás is.
        De ezek csak az utolsó év hagyományos programjai lettek volna, csak a koronát tették volna fel erre a nyolc évre. A korona ugyan elmarad, átalakul, másmilyen lesz, de ne feledjék, az osztály a nyolc év együttes munkájától, a nyolc év élményeitől, az együtt megélt sikerektől és kudarcoktól válik maradandó közösséggé, nem a nyolcadik év – bár nagyon fontos, és most éppen elmaradó – reprezentatív programjaitól.
        A ballagásuk ma elmarad, de nem mehetnek el a Bányaiból búcsú nélkül. Az Önök osztálya is egy nagyobb közösség, a Bányai közösségének része, és ez a nagyobb közösség még egy világjárvány idején sem engedheti meg, hogy egy évfolyamot búcsúzás nélkül bocsásson el. Ahogy a szalagavatójuk helyett volt szalagtűzés, a ballagás helyett is szeretnénk az ünnepélyes búcsúztatásukat megszervezni.
        Ezért én most csak a nyolcéves gimnáziumi tanulmányaik eredményes befejezéséhez gratulálok, a következő egy hónapra pedig sikeres érettségit kívánok!

        Kecskemét, 2021. április 30.

                                                                                       Dr. Lukács Lajos intézményvezető

 

Tisztelt Tanáraink, Diáktársaink, Szüleink!

        Amikor nyolc éve kis gólyaként megérkeztünk a Bányaiba, egyszerre érezhettük magunkat felnőttnek és gyereknek. Egyrészt felnőttnek, mert tanáraink magáztak minket, bár még csak ötödikesek voltunk, és elvárták tőlünk a gimnazistához illő magatartást, másrészt gyereknek, mert rajzdobozainkkal szaladgálva a lépcsőkön a velünk szembejövő felsősök nagyon felnőttnek tűntek. Akkor bátorságot kellett gyűjtenünk még ahhoz is, hogy be merjünk menni a nagyok termeibe szórólapot osztani a karácsonyi készülődés előtt. És nyolc évig vártuk, hogy egyszer mi legyünk a legidősebbek, és ránk nézzenek ugyanígy, ugyanilyen félelemmel teli csodálattal a kicsik. Most azonban hosszú hónapok óta üresek az iskola lépcsői, és egyetlen ötödikes sem tűnődik el azon, hogy milyenek is lehetnek a nagyok.

         Eltelt nyolc év, felnőttünk, és ebben a jelenlegi, bizonytalan helyzetben egy biztos, az a kettősség, amit bányais gólyaként éreztünk, most is megvan bennünk. Az érettségi után, „felnőttként” az egyetemre belépve újra mi leszünk a legfiatalabbak, és elkezdődik életünk egy új fejezete, tele új élményekkel, barátokkal. Akkor azonban már a gimis évek emlékei, kapcsolatai mindig velünk lesznek, támogatást, erőt, vigaszt jelentve, ha egy kis lelki feltöltődésre lesz szükségünk. Hiszen még a legnehezebb élethelyzetben is bárkit felvidítana a Borzákné tanárnő által alakított DJ Bloody Mary bemelegítése a hatodikos sportnapon vagy az emlékezetes franciaországi utak Keresztes-Gudmon Veronika tanárnővel.

          Tanáraink és szüleink ezekkel az élményekkel és biztonságot adó támogatásukkal tanítottak meg bennünket repülni és szárnyalni, így már készen állunk, hogy elhagyva a biztonságot jelentő fészket, a szeretett iskolát, kipróbálhassuk magunkat a nagyvilágban is, újra tapasztalatlan kisgólyának érezve magunkat életünk következő állomásain.

          Ám azt mindannyian biztosan tudjuk, hogy támogatásért, tanácsért mindig felkereshetjük tanárainkat, mert lélekben soha nem fogunk teljesen elszakadni iskolánktól, mint a gólya, aki mindig ugyanahhoz a fészekhez tér vissza.

Köszönjük!

12. évfolyam

 

 

Kedves végzős Diákok!
Fogadjátok szeretettel az alsóbb évfolyamok nevében búcsúzó 11.B osztály útravalóit.
Az animációt készítette Mátó Márk 11.B osztályos tanuló.


(Közvetlenül a YouTube-ról: https://youtu.be/AWA1vJ7vctw)

 

(A képek kattintásra nagyítva jelennek meg.) 

   

Ön itt van: Kezdőlap BALLAGÁS 2013-2021