„Ballagási ünnepségünkön köszöntöm vendégeinket, kollégáimat, külön is köszöntöm érettségi előtt álló diákjainkat.”

Kedves végzősök! Ezzel a mondattal kezdem minden évben a ballagási beszédet. Csak ezután jönnek az életre szóló jó tanácsok, az okos idézetek, a kiemelkedő teljesítményt felmutató diákok díjazása és végül a búcsúztatás.

Az embernek mindig van olyan érzése, hogy nyolc év után már nem feltétlenül erre vágynak a diákok. És most kiderült, hogy ha nincs utolsó óra, nincs bolond ballagás, nincs közös ebéd, nincs szerenád, és végül nincs ballagás, akkor semmi sem az igazi.

Mi jutott akkor ennek az évfolyamnak a nyolc év utolsó heteire? Mire fognak emlékezni maguk, szüleik, és mi, tanáraik is? A különleges, eddig sosem volt tanévre, a digitális oktatásra, a hirtelen és korai önállóvá válásukra, kicsit a magukra utaltságukra, és a hétfőn kezdődő maszkos érettségijükre. És – érdekes módon – a leginkább emlékezni a most meg sem valósult hagyományos iskolai programokra fognak.

Ezek között a nem hétköznapi körülmények között, amikor személyesen nem találkozhattak egymással, érezhették meg, hogy az iskola nemcsak a tanóráktól, a könyvektől, a dolgozattól és osztályozástól iskola, hiszen ezek mind voltak az utóbbi hetekben is, hanem attól, hogy közösségben együtt vannak, együtt vagyunk. Ezt jelzi az az igény is, hogy szeretnének ballagni, szeretnének a hagyományos módon is elköszönni az iskolától, egymástól. Ezügyben ígérni nem tudok semmit.

De abban a reményben kívánok sikeres érettségit ennek a most digitálisan ballagó évfolyamnak, hogy talán lesz még lehetőségük nemcsak olvasni, hanem hallani is – bár biztos, hogy akkor már a helyzethez igazodva kicsit átfogalmazva, – a kezdő mondatot:

Ballagási ünnepségünkön köszöntöm vendégeinket, kollégáimat, külön is köszöntöm érettségizett diákjainkat.

Kecskemét, 2020. április 30.                                       Dr. Lukács Lajos igazgató

Ballagás, vagy valami hasonló

 Tavaly januárban már a ballagtatásról beszéltünk. Hogyan díszítjük fel a végzősök osztályát? Milyen idézetet írunk majd a táblára? Ki fogja a pogácsát sütni? Ki csomagolja a tarisznyát? Ki adja át a termet a végzős osztálynak? A ballagást megelőző napon éjszakába nyúlóan díszítettük a végzősök termeit, reggel korán keltünk és igyekeztünk, hogy minden tökéletes legyen, megfeleljen a nyolc évet záró ünnepnek. De már azon a napon sokunkban ott volt az előrehozott érettségik miatt az izgalom: „Jó ég, jövő héten érettségi!” „Milyen kérdések és feladatok lesznek angol vagy német érettségin?”, „Remélem nem omlik össze a számítógép az informatika közben!”

Idén januárban is izgultunk. Kiket hívjunk meg a ballagásra? Vajon be tudjuk fejezni a tananyagot magyarból? Beleférek majd a ballagásra varratott ruhámba? Vajon nagyon kihallatszik majd a hamis hangom a szerenádon? Csak hasra ne essek a magas sarkúmban! Ballagás után lesz időm még tanulni? Kétségek, kérdések kavarogtak a fejünkben.

Aztán március 13-án este hirtelen megváltozott minden körülöttünk. Iskolába járás helyett ültünk a webkamera előtt, és hallgattuk a tanárt. Ez órán is így zajlott, de mégis nagyon más volt. És egy-két tanóra után már nem is volt olyan „jó buli”, hogy on-line óráink lettek. Hiányzott a tanár arcán átfutó mosoly, a bátorító vagy éppen megrovó tekintet, a figyelmeztetés, hogy tegyem el a mobilomat, és végre figyeljek, mert mindjárt itt az érettségi. És de jó lett volna végre letenni a mobilt, kikapcsolni a számítógépet, laptopot, és helyette megölelni a barátot, órára sietni, tízórait kunyerálni Ákostól, az aulában szépítő torna közben megbeszélni a többiekkel, milyen volt a törifakt, lehuppanni Isti mellé, hogy magyarázza el a matekot.  Flórával énekkarra sietni, barátokkal meghatározni a nehezen meghatározható menüt.

Ma, 2020. április 30-án, a ballagásunk napján itthon ülünk. Mégis, azt hiszem, a COVID-19 valamit mégis megteremtett a ballagásunkból. Itthon ülve rájöttem, hogy milyen fontos az osztály, az osztályfőnök, az évfolyam, az iskola, amelybe 8 éve járok, a tanárok és iskolatársak.

És ha lesz, akkor majd olyan ballagásunk lesz, amely rendkívüli! Nem lesz már bennünk feszültség, csak az ünneplés szépsége. Jobban meg fogjuk becsülni az utolsó csengőt, a legfurcsább megoldással felrakott fenyőágat, a ferdén felírt idézeteket.

A Bagossy Brothers egyik dalának kezdősorát idézve: „Visszajövök én egyszer még, az esőt ha elfújja a szél!”

Mester Dóra Klára 12.B   

A Szalagavatóra készült összeállítások a két végzős osztály 8 évéről:

Kisfilm - 12.A

Kisfilm - 12.B