Életképek

Címlap

FLL

2024. február 9-én a Bányai csapata hosszú szünet után ismét részt vett a nemzetközi First Lego League verseny budapesti regionális fordulóján. A komplex versenyen a koncepció szerint sok területen kell a csapatnak bizonyítania kompetenciáit. Tervezni, építeni és programozni kell egy robotot, amely megoldja az akadálypályán kitűzött feladatokat. Egy előre adott témában kutatást végezve egy problémát kell azonosítani, majd a csapatnak erre megoldást is kell javasolnia. Az idei év témája a művészetek volt. De a szakmai zsűri értékeli a csapatmunkát is.
A reggel 8:00-tól délután 16:00-ig tartó versenyen a fiatal Bányais csapat nagyszerű versenyzéssel az összetett 5. helyezést érte el. Az innovációs kutatási projektjüket pedig a zsűri első hellyel díjazta.
A kutatásban a csapat a Z-generáció mentális problémáinak kezelésére zeneterápiás módszereket javasolt. Ehhez kidolgozott egy robotikai eszközöket használó koncepciót is.
A csapat tagjai (valamennyien 7.A):
Bakos Bori Janka, Baski Zsanett, Dobi András, Fekete Ákos, Gonda Ábel, Kis Panka, Kismarczi Botond, Tomkovics Sára, Tóth Simon, Ugró Diána Kitti.
Felkészítő: Kovács-Bánhalmi Hédi Zita (11.A)
Külső tanácsadók: Halász Alexandra, Kiss Róbert

Ön itt van: Kezdőlap FLL